Először elkészítjük a tésztát: a hideg, kockára vágott vajat elmorzsoljuk a liszttel, ezután mehet bele a 2 tojássárgája, a só, a víz és a porcukor, majd összegyúrjuk a tésztát. Fóliába csomagoljuk, és fél órát hagyjuk pihenni.
Ezután kivesszük a hűtőből a tésztát, amit a forma átmérőjénél kb. 3 cm-rel nagyobbra nyújtunk, majd belehelyezzük a formába, rányomkodjuk a forma oldalára is, és egy éles késsel levágjuk a felesleges, lelógó részeket. Megszurkáljuk pár helyen egy villával, rakunk bele egy alufóliát, majd ebbe száraz babot nehezéknek, és 180 fokra előmelegített sütőbe toljuk 10 percre. Ezután kivesszük a babot és a fóliát, és további kb. 8 percig sütjük.
Megnézem a gőzsütőket
A töltelék hozzávalóit alaposan elkeverjük, majd az elősütött tésztába öntjük. Belerakjuk a felezett őszibarackokat is, és 180 fokos sütőben további 40 percig gőzprogramon sütjük a süteményt.